A szobrász – 5.rész
LOVE. A szobrász kiment az útra és elindult a piac felé. Siettette, hogy minél hamarabb megoldja a megrendeléssel kapcsolatos problémát, és visszatérhessen a szigetre. Nem volt türelme. Nem tudott koncentrálni. Ő ma hazajön. Pont akkor, amikor azt hitte, hogy örökre elvesztette.
A piac közeledtével meglátta George-ot, aki egy csoport ügyféllel tárgyalt.
— George! George! — kiáltotta hangosan.
— Igen, uram… — mondta George, a földre nézve.
— Uram?? Hogy érted, hogy „uram”, George? Nem ismersz meg? Én vagyok az, a barátod!
— Azok után, amit veled tettem… nem tudom, hogy még megérdemlem-e, hogy barátodnak nevezz — válaszolta.
— Mit tettél velem? Te nem tettél velem semmit. Anatoli kényszerített, hogy végrehajtsd a parancsát, és nem tudtál ellenállni. Ez normális! Hogyan veszíthetném el a barátomat és jó társamat valami ilyesmi miatt? Gyere, igyunk egy sört, mert szomjas vagyok… és essünk túl rajta.
Leültek egy asztalhoz. Nagy volt az öröm a viszontlátás miatt.
– Nem jöttél el hozzám – mondta a szobrász. Azt hittem, valami bajod esett.
– Nem… – válaszolta George. Miután elhagytalak és láttalak térdelni a tengerparton, nem tudtam többé arrafelé menni. Megváltoztattam az útvonalamat… még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy hosszabb utat kell megtennem. Néha sötétedés után is elhaladok ott, csak hogy megnézzem, ég-e a fény… hogy tudjam, minden rendben van-e. Tudtam, hogy szenvedsz, és bűnösnek éreztem magam.
– George! George! – hallatszott a piactéren.
Egy fiú rohant feléjük.
— Davis úr hívat a kastélyba. Van egy kis dolga veled.
— Bocsáss meg, barátom — mondta George. Mennem kell. De ígérem, hogy hamarosan találkozunk. Ma ne fáradj a piacon rendelni. Mostantól én hozom neked. Várj meg a kávéval, mint mindig. Hamarosan találkozunk!
— Hamarabb, mint gondolnád – mondta a szobrász mosolyogva. Hamarabb, mint várnád.
Csendben megitta a sörét, és nézte a körülötte lévő világot. Mintha mély álomból ébredt volna fel.
Lassan felállt, és elindult a kikötő felé. Amikor elhaladt a kastély mellett, meglátta George-ot két másik emberrel, akik David szigorú felügyelete alatt nagy gonddal csomagolták a szobrot.
Beszállt a csónakba, és lassan elindult a sziget felé. Este Ő érkezett. Este hazatért.
A szigetre érve lehorgonyozta a csónakot, és egyenesen a házba ment. Átöltözött, és bement a műterembe. Onnan elővette a kis asztalt és a széket, amelyeken szokott kávézni VELE. Óvatosan a helyükre tette őket, majd leült a székre, és a tengerre nézett.
A nap lassan lement a horizonton.
Hirtelen meglátta George csónakját közeledni. A szíve hevesen dobogni kezdett.
Ő volt az.
A várakozásnak vége volt.
Felállt és rohanni kezdett a móló felé. George a partra húzta a csónakot, ő pedig izgatottan beugrott a csónakba.
„Lassan, ember, nem fut sehova!” – mondta George nevetve. „Kész, a tiéd!”
Megfogták a láda egyik sarkát, és együtt lepakolták. A szobrász már nem tudott várni, és elkezdte húzni a láda fedelét a kezével, de nem járt sikerrel, csak megsérültek az ujjai.
„Hátralépnél egy kicsit, kérlek?” – mondta George, és felemelt egy feszítővasat.
A szobrász gyorsan hátralépett, és két ügyes mozdulattal George levette a fedelet.
A szobrász óvatosan kivette a szobrot a ládából, mintha egy élőlény lenne, és felemelte, mint egy menyasszonyt, akit az esküvő után az első napon átvisznek a ház küszöbén.
Óvatosan elvitte oda, ahonnan oly brutálisan elrabolták, sok-sok évvel ezelőtt. Óvatosan letette. Most, az emelvényről, magasabbnak tűnt. Impozánsabbnak. De ugyanolyan gyönyörűnek, mint korábban.
Elfelejtette George-ot. Elfelejtett mindent. Csak állt és nézte. Nem tudta elhinni, hogy ott van.
– Szobrász, én megyek! – kiáltotta George a mólóról.
– Bocs, haver. Bocs! – mondta a szobrász. Egyszerűen… nem tudom betelni a nézésével. Még mindig félek, hogy ez csak egy álom, és fel fogok ébredni…
– Jó, reggel találkozunk. Ma este aludj, mert holnap hozom a munkához való követ, és az nem rakodódik ki magától! Nevetve távozott. A csónak lassan távolodott a parttól.
A szobrász leült a székére, és csendes, de szeretettel teli hangon így szólt:
— Üdvözöllek itthon, szerelmem.
-Folytatjuk-
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
