A szobrász – 16. rész
LOVE. Letette a szobrocskát az asztalra, és leültünk.
„Gyere, egyél valamit” – mondta anyám. Ünneplés vagy sem, enni azért kell.
„Ne aggódj, anya, ma én főzök valamit. Élvezd a napodat!”
Felálltam, és bementem a szobámba, hogy előkeressek egy újabb meglepetést. Mielőtt Mr. John átadta nekem a szobrocskát, elhoztam egy kis szív alakú tortát és egy színes gyertyát. Beléptem a szobába, és elénekeltem a „Boldog születésnapot!” dalt. Anyám gyengéd szemmel nézett rám, mosolyogva. Mindent az asztalra tettem, és azt mondtam:
„Kívánj valamit, és fújd el!”
Anyám becsukta a szemét, és elfújta a gyertyát. Aztán szeretettel nézett rám, és azt mondta:
„Remélem, drágám.”
A nap hátralévő részét együtt töltöttük. Csodálatos nap volt.
Hétfő reggel elindultam az iskolába. Vidám voltam, örültem, hogy anyám boldog volt. Amikor megérkeztem az iskolába, Edwin, a helyi kereskedő fia, kiáltott:
„Srácok, nézzétek, ki van itt! A szobrász!”
Nevettek, és én is nevettem. Bár eleinte kicsit zavart, hogy így hívnak, rájöttem, hogy ha belemegyek, ő lesz az, aki elégedett lesz. És ezt nem akartam neki megadni.
„Megtisztelő a beceneved. Ez azt jelenti, hogy végül is jól csinálok valamit” – válaszoltam mosolyogva.
Edwin meglepetten nézett rám. Minden, amit akart – megalázni engem – visszaütött rá. De én ezt a saját előnyömre fordítottam. Tetszett, hogy így hívtak, és hamarosan én lettem… A Szobrász. Még a barátaim is így hívtak. Büszke voltam erre a becenévre, és elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy méltó legyek hozzá.
Egyre bonyolultabb munkákat kezdtem el végezni. A mester bizalmat adott nekem. Elkezdte nekem adni a bonyolult megrendeléseket. Az idő telt, és én szakértővé váltam. Az emberek örültek a munkámnak. A mester nagyon jól fizetett, és végül saját pénzem lett. Egy dobozba tettem félre, azzal a szándékkal, hogy saját műhelyt alapítok. Volt egy régi, de jól karbantartott fészerem az udvarban. Saját műhelyt akartam!
Szombatonként, néha vasárnap is odamentem, és keményen dolgoztam. Egy héttel a születésnapom előtt az iskola kulturális héten keretében kirándulást szervezett az ország múzeumaihoz. Az ötlet nagyon tetszett, és anyám is bátorított:
„Időben visszaérsz a születésnapodra. Pénteken otthon leszel, és szombaton ünnepelünk. Menj csak!” – mondta.
A tanár nem csak beleegyezett, de még bátorított is:
„Menned kell. Így meg fogod érteni a művészetet a szó valódi értelmében. Egy hétig könnyen boldogulok. Amúgy is előrébb jársz a munkáddal. Itt van egy kis pénz, egy bónusz, hogy jól érezd magad. Megérdemled.”
„Rendben” – mondtam –, „de van egy kérésem. Eljön a szombati szülinapi bulimra a szigetre? 16 éves leszek. Nagyon örülnék neki.”
„Majd meglátjuk, kedvesem, majd meglátjuk” – mondta.
Elmentem, és valóban felejthetetlen utazás volt. Pénteken hazajöttem, és alig vártam. Mit szervezett anyám, milyen meglepetések vártak rám?
Este lementem a szigetre. Bementem a házba. Anyám várt rám.
„Itt vagy, drágám?”
„Igen, anya!”
„Menj aludni, holnap hosszú, de gyönyörű nap lesz!”
Reggel korán keltem. Anyám már kint volt, és piros szalagot tekert a régi fészer köré. Zavarodottan odamentem hozzá.
„Már felkeltél? Elrontod a meglepetést! Menj be!”
Nem értettem. Bementem. Se „Boldog születésnapot”, se semmi… Mi folyik itt? Felháborodva bementem a szobámba.
Anyám 15 perc múlva bejött.
„Gyere ki!” – mondta. George és Victor reggel érkeztek. Úgy tűnik, nem tudnak tovább várni.
Vonakodva kimentem. Megünnepeltem anyám születésnapját, ő pedig… még egy „Boldog születésnapot” sem mondott. Amikor kimentem, meglepetten láttam, hogy nem csak George és Victor vannak ott. Minden barátom ott volt, néhányuk a szüleivel együtt. Mindannyian tapsoltak, amikor kijöttem, és kiáltották:
– MEGLEPETÉS! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Anyám az öreg fészer előtt állt. Meghúzta a szalagot, amit reggel oda kötött, és kinyitotta az ajtót. Bent egy csodálatos szobrászati műterem volt, minden szükséges felszereléssel! Felette egy nagy tábla volt, rajta a felirattal: „BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, SZOBRÁSZ”.
Elfelejtettem mindenki mást, és berohantam a műterembe. Minden tökéletes volt. Az asztalon ott volt a mester régi vésőkészlete. Mellette egy levél:
„Kedvesem,
személyes okok miatt ma nem tudok részt venni az ünnepségen. Holnap meg fogod érteni. Ajándékba adom neked az első vésőkészletemet, remélve, hogy tudni fogod, mit kezdj velük. Kívánok neked szép és boldog életet.”
Boldog voltam, de szomorú is. Nagyon szerettem volna, ha ott lenne. Barátaim azonban nem hagyták, hogy melankolikus hangulatban töltsem az időt. Elkezdődött a buli. Csodálatos volt!
Vasárnap pihentem. Alig vártam, hogy eljöjjön a hétfő, hogy elmehessek a műhelybe megköszönni a mesternek, de megkérdezni tőle, miért nem jött el.
Hétfőn elmentem az iskolába. Az idő lassan telt, nem tudtam koncentrálni az órán. Három óra lett, és rohantam a műhelybe. Meglepetésemre zárva volt. Elmentem a kikötőbe, hogy megnézzem, dolgozik-e a hajóján. A hajó nem volt a dokkban.
Visszamentem a műhelybe. A kulcs a helyén volt. Kinyitottam az ajtót és bementem. Minden rendben volt, mintha aznap nem is dolgoztak volna.
Az asztalon egy levél volt:
„Kedvesem,
Lenyűgöz, hogy ilyen rövid idő alatt elsajátítottad ezt a mesterséget. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy elmenjek és megvalósítsam az álmaimat. Meg akarom találni önmagam… Mindent elrendeztem. Kérlek, gyere és folytasd a megrendeléseket, és vedd át a munkámat. Úgy érzem, hogy már nem tudok… vagy már nem akarok… de nem okozhatunk csalódást az embereknek. Könyörgöm neked. Vigyázz magadra.
John”
Kihullott a levél a kezemből. Kábultan hagytam el a műhelyt. Már semmit sem értettem.
„Mi a baj?” – hallottam George hangját. „Gyere, épp indulni akarok a csónakkal. Hazaviszlek.”
Beszálltam a hajójába, és elindultunk a sziget felé. Útközben egy szót sem szóltam. George tiszteletben tartotta a csendemet.
Kiszálltam a hajóból, és elsétáltam a házig. Bementem, és egyenesen a szobámba mentem.
-Folytatjuk-
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
