A butaság nehezen pusztul el. Valójában soha nem múlik el… sajnos soha!
MINDENNAP! Caragiale mondta több mint egy évszázaddal ezelőtt: „A buták meghalnak, de a butaság halhatatlan”. És nézd meg, hogy 130 évvel később, amikor körülnézünk, rájövünk, hogy nem csak igaza volt, de mintha rólunk, a máról beszélt volna.
A mai Románia Caragiale Romániájának logikus folytatása. Ugyanazokkal a szereplőkkel, csak ő másképp nevezi őket: Dinu Păturică helyett influencerek, Farfuridi helyett politikai elemzők, Cațavencu helyett álértelmiségiek, mikrofonnal a szájukban és az aggyal a zsebükben.
A bolondok elmennek, de hátrahagynak struktúrákat, pártokat, rendszereket. A hülyeség megszerveződik, beoltja magát a logika ellen, és gyorsabban szaporodik, mint az igazság. És mivel az igazság fáj, nem vesznek róla tudomást. Elbújik a szlogenek, az ígéretek, a kényelmes hallgatás alá.
Ma is, mint akkor, előre gyártott gondolkodással etetnek minket. Aki túl sok kérdést tesz fel, az agitátor. Aki kritizál, az ellenség. Aki hallgat, az funkciókat kap. Akkor miért csodálkozunk azon, hogy egy olyan országban élünk, ahol semmi sem változik, de minden romlik?
Az a szomorú, hogy már nincs Caragiale, hanem a hülyeség epigonjainak ezrei vannak. Egyesek úgy írnak könyveket, hogy soha nem olvasták őket. Mások nemzeti stratégiákat készítenek anélkül, hogy ismernék a „stratégia” szó definícióját. És mindegyikük, abszolút mindegyikük, helyettünk beszél.
De a legnehezebb elviselni azoknak a hallgatását, akik tudják. Azoké, akik éreznek, értenek és gondolkodnak, de nem mondanak semmit. Mert fáradtak.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
