Ancsurka II. rész (népmese)

– Megállj, Ancsurka, most már megmondom öreganyámnak!
– Ne mondj meg, kiskutyám, adok szalonnácskát!
– Adjál hát!
Akkor odaadta a harmadikat is. Mikor Ancsurka már a tengeren is túl volt, akkor kiabált a kiskutya:
– Öreganyám! Ideát volt Ancsurka!
Feleszmélt az öregasszony, látja, hogy nincs meg ám az ő bűbájos eszköze. Borzasztó mérges lett, megszidta nagyon a kiskutyát, elkezdett kiabálni:
– Megátkozlak, Ancsurka, elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm. Megállj csak, átkozott Ancsurka! Majd visszajössz te még!
Hazament Ancsurka, a király nagyon megörült neki és azt mondta:
– Csakugyan ügyes kislány vagy, most már elveszlek!
A testvérei megijedtek.
– Jaj-jaj, mit csináljunk?! Valamit megint ki kell találni, mert a király nagyon megdicsérte Ancsurkát. Majd meglátod, hogy elveszi feleségül. Hanem tudod, van még annak a vén boszorkánynak három fej aranykáposztája. Fölment az egyik lány a királyhoz, mondta neki.
– Király őfelsége, ne tessék elvenni Ancsurkát. Mert olyan lány ám, hogy a vén boszorkánynak három fej aranykáposztáját is el tudja hozni!
A király felhívatta Ancsurkát.
– Hallod-e, nénéid azt mondják, hogy van a vén boszorkánynak a kertjében három fej aranykáposztája, azt is el tudod hozni. Hát ha el nem hozod, halál a fejeden!
– Majd megpróbálom, tessék adni hat szalonnácskát.
A király adott neki hat szalonnácskát. Elindult Ancsurka a vén boszorkányhoz. Ment, mendegélt, a tengert szétnyitotta a tengervágó vesszővel, keresztülment rajta. Hát mikor közeledett a vén boszorkány kertjéhez, a kiskutya már észrevette, szaladt eléje.
– No most már, Ancsurka, megmondalak öreganyámnak, mert nagyon megvert ám miattad!
– Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két szalonnácskát!
– Adjál hát!
Adott neki szalonnácskát. Ő addig bement a kertbe. Míg nyalogatta a száját a kiskutya, addig fölvette a három fej aranykáposztát. Akkorára megette a kiskutya a szalonnácskát.
– No, most már én megmondalak ám öreganyámnak!
– Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két szalonnácskát!
– Adjál hát!
Sietett, nagyon sietett, hogy megegye a szalonnácskát. Mire kiment Ancsurka a kertből, akkorra megette. Azt mondja:
– No, megállj, Ancsurka, megmondalak ám öreganyámnak!
– Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két szalonnácskát!
– Adjál hát!
Odaadta neki a szalonnácskát. Hát még eszegette, a tengeren túl volt Ancsurka. Vitte a három fej aranykáposztát: Akkor aztán szaladt a kiskutya.
– Öreganyám, ideát volt Ancsurka!
A vén boszorkány jól megverte megint, aztán azt kérdezte:
– Miért nem szóltál? Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm, elvitted a három fej aranykáposztám. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!
De akkor már Ancsurka beért a királyhoz. A király nagyon örült, mikor meglátta az aranykáposztákat.
– Derék lány vagy, Ancsurka! Ilyen lány nincs több a világon, mint te! Most már csakugyan feleségül veszlek.

(folytatjuk)