Az ellenőrzés alattomos mechanizmusa
ÉLET. Egyszer volt, hol nem volt, hatalmas és kegyetlen területek szívében rabszolgák karavánjai utaztak át a kontinenseken, amelyeket nem a fehérek ostorai, hanem egy sokkal finomabb és hatékonyabb rendszer hajtott. Lelkek ezrei láncolva és félelemmel összekötve. És mégis néhány kereskedőnek sikerült úgy vezetnie őket, hogy nem tépték darabokra. Hogyan?
A rabszolgák egy kisebb részét kiválasztották. Ezeket az embereket, akik éppoly éhesek és kétségbeesettek voltak, mint a többiek, kivették a sorból, és megmondták nekik:
„Ti fogtok rendet tartani. Mostantól ti vagytok a felügyelők. Korbácsot és ételt kaptok. Cserébe fegyelmet fogtok tartani. Minden szükséges eszközzel.”
Így kezdődött a széthúzás groteszk látványa. A korábbi szenvedő testvérek hóhérok lettek, hogy a felsőbbrendűség illúziójában meghosszabbítsák kínjaikat. A terror már nem kívülről jött. A konvojban, a rabszolgák között született.
A kereskedők nem tettek mást, mint kísérték a menetet – csendben figyelték, hogyan működik tökéletesen a rendszerük.
De mi volt az igazán ördögi? Amikor célba értek, azokat, akiket felügyelőkké tettek, visszadobták a többiek közé. Semmi figyelmeztetés, semmi kegyelem. Eladták az irányítás illúzióját, aztán eladták magukat.
Ez egy valós történelmi epizód, de egyben a mai világ élő metaforája is.
Még mindig gyakorolják, finomítják és álcázzák. Ma már nem vasláncokról beszélünk, hanem láthatatlan láncokról: kicsinyes pozíciókról, kis kiváltságokról, „motiváló” fizetésekről és üres ígéretekről. A „felügyelők” közülünk kerülnek ki. A hatalom illúzióját kapjuk. Arra kényszerítenek, hogy felügyeljük egymást, hogy egymás útjában legyünk, hogy morzsákért harcoljunk.
És minden tökéletesen működik. Egészen addig, amíg egy nap mindannyian a piacon kötünk ki.
