Az első nap az iskolában – elengedlek a világba, de soha nem engedlek el a szívemből
ÉLET. „Mintha csak tegnap lettél volna kisbaba, kicsikém. Eleinte „apát” mondtál „anyu” helyett, mintha csak bosszút akarnál állni rajta, és mi jókat nevettünk rajta. Meg tetted az első lépéseidet, kimondtad az első szavaidat, aztán óvodába mentél. Mindig azt hittem, hogy ez így marad, hogy kicsi maradsz, és kézen fogva viszünk oda. De az időnek furcsa tulajdonsága van: akkor rohan el, amikor azt szeretnénk, hogy megálljon. És most az utolsó ünnepség az óvodát emlékké változtatta.
Ma kezdődik az iskola. Neked a felfedezés izgalma, nekem a búcsúzás izgalma. Neked ez egy kezdet, nekem egyfajta veszteség: a gyerekkorod. Örülök neked, de beismerem, a szívem megdobban, ha arra gondolok, hogy a kicsikém felnő. Nem fáj, hogy öregszem, az nem számít, mióta te megérkeztél. Csak az fáj, hogy a nővéredhez hasonlóan te is hátrahagyod azokat az éveket, amikor még tiltakozás nélkül elfértél a karjaimban.
Az iskola nem csak betűkről és számokról szól. Barátokról, álmokról, hibákról, amelyekből tanulni fogsz, sikerekről, amelyek szárnyakat adnak neked. És mindenekelőtt azt jelenti, hogy felfedezed, ki vagy.
Szülőként elviszlek az iskola kapujáig, de az élet tovább visz majd. Nem kérem, hogy legyél a legjobb az osztályban. Csak azt kérem, hogy légy kíváncsi, őszinte, és soha ne felejtsd el, hogy boldog legyél. A többi majd a helyére kerül.
A mai nap a kezdetekről szól. Nektek, gyerekek, a tudáshoz vezető út kezdetéről. Nekünk, szülőknek, a fokozatos elengedés kezdetéről. És ez gyönyörű. Mert az igazi szerelem nem tart vissza, hanem megtanít elengedni.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
