Azt keressük, ami elmenekül tőlünk, és elmenekülünk attól, ami keres minket – az élet paradoxonja

ÉLET. Nap mint nap olyan dolgokat kergetünk, amelyek minden egyes lépéssel távolabb kerülnek tőlünk. Sikert, elismerést, ideális szerelmet akarunk, de paradox módon elfutunk azoktól a dolgoktól, amelyek valóban keresnek minket: a békétől, a hitelességtől, az őszinte kapcsolatoktól. Mintha egy véget nem érő csapdába esnénk, nem is sejtve, hogy amit keresünk, talán kevésbé értékes, mint amit elveszítünk.

Néha csak azért akarunk valamit, mert nehéz megszerezni. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha valami kicsúszik a kezünk közül, akkor az bizonyára értékes. A valóságban az érték nem a hozzáférhetetlenségben rejlik, hanem abban, ami gazdagítja az életünket. És az irónia az, hogy sok ilyen dolog elérhető közelségben van, de mi figyelmen kívül hagyjuk vagy akár el is utasítjuk őket, vagy félelemből, vagy abból a téves meggyőződésből, hogy nem elég értékesek. Gondoljunk csak azokra az emberekre, akik vágynak a szerelemre, de a sebezhetőségtől való félelmükben visszariadnak egy őszinte kapcsolattól. Emberekre, akik a boldogságot anyagi dolgokban keresik, de nem hajlandók időt szánni magukra. Azokra, akik sikerre vágynak, de kerülik a valódi munka nehéz útját. Saját magunk építjük a csapdáinkat, aztán csodálkozunk, hogy miért nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk.

Félünk attól, ami átalakíthat minket. Egy valódi kapcsolat arra kényszerítene minket, hogy szembenézzünk saját félelmeinkkel, bizonytalanságainkkal. A valódi siker felelősséggel és fáradhatatlan munkával jár. A csend azt jelenti, hogy egyedül maradunk a gondolatainkkal, ami egyesek számára félelmetes. Ezért menekülünk el attól, ami betölthetne minket, és azt keressük, ami a beteljesülés hamis érzésével áltat minket.

Ebben az állandó versenyfutásban feláldozzuk az időt, az érzelmeket, a szeretteinket. A nyugalom, az őszinte öröm, a szívből jövő kapcsolat értékes pillanatait hagyjuk elszaladni. Felépítünk egy ideált, amit ha el is érünk, lehet, hogy nem igazán teljesít be minket. Mi lenne, ha egy pillanatra abbahagynánk a futást? Mi lenne, ha körülnéznénk, és észrevennénk, mi jön felénk anélkül, hogy futnunk kellene? Talán ott, abban, ami már keres minket, rejlik az igazi beteljesülés.

Tehát talán fel kellene tennünk magunknak a kérdést: vajon amit akarok, tényleg megéri-e az áldozatokat, amiket hozok érte? Talán a válasz megváltoztatja az irányt, amerre futunk.

Szerző: Cătă Pop

Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.