Elég!

ÉLET. Ha mindazok után, amit adtál, amit megbocsátottál, amit lenyeltél, amit helyrehoztál… nem elég, akkor nem marad más, mint a hiány.

Igen, a hiány. Csend. Hideg. Végleges.

Mert néhány ember nem érti a szeretetet, a törődést, a hűséget. Néhányan csak akkor tanulják meg, amikor veszítenek. Néhányan csak akkor nyitják ki a szemüket, amikor nincs kire nézniük. Néhányan csak akkor veszik észre az értékedet, amikor minden, amit mérték nélkül adtál nekik, már nincs meg.

Menj el.

Szó nélkül. Magyarázkodás nélkül.Jelenet nélkül.
Nincs utolsó esély.

Csak simán menj el. Hagyd ott őket a lépteid visszhangjával és a hiányoddal, ami minden szónál jobban fáj. Hagyd, hogy megküzdjenek a hallgatásoddal. Hagyd, hogy érezzék, milyen érzés, hogy nem vagy itt. Mert a kemény igazság az, hogy még akkor sem érdemeltek meg téged, amikor még ott voltál nekik.

A maradás néha a gyengeség egy formája. A távozás – ez a végső erő. Az erő, hogy azt mondd: „MENJ” anélkül, hogy felemelnéd a hangodat. Anélkül, hogy megfordulnál.

Ne mentsd meg azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy megfulladnak, és téged is maguk után rángatnak. Ne magyarázkodj többé azoknak, akik nem akarják megérteni. Ne adj többé szívet ott, ahol olcsó alku tárgyaként kezelik.

A méltóság nem kiabál. Nem sír. Nem imádkozik.

A méltóság feláll és elsétál. És nem néz vissza.

Mindent felajánlottál?

Igen.

Most add meg nekik azt, amire nem számítottak: SEMMIT.

És nézd meg, ahogy csendben összeomlik minden, ami számukra értékesnek tűnt. Mert ha a szereteted nem volt elég… a hiányod az lesz.

Szerző: Cătă Pop

Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.