Esti mese – A békakirálylány I. rész (népmese)

– No, édes fiaim, ti már meg is házasodhatnátok, mind a hárman jól kinőttetek az isten markából.
– Hiszen mi meg is házasodnánk – mondták a fiúk -, de hol találjunk hozzánk illőt?
– Ezen én is sokat gondolkoztam – mondta a király -, mert sem keletre, sem nyugatra, sem északra, sem délre, ahány ország vagyon, egyben sincs olyan királykisasszony, aki hozzátok illő volna. Gondolja a király, összehívatja a tanácsosait, hátha azok kitalálnak valamit. Mindjárt összehívatja, ahány bölcs ember van az országban, összeülnek, tanakodnak ezek, s azt határozzák, hogy a három királyfinak csináltassanak három nyilat s három nyílvesszőt, álljanak ki az udvar közepére, onnét lőjék ki a nyílvesszőket, s amely országnak a földjén leesnek, ki-ki abból az országból vegyen feleséget. Megcsináltatják a három nyilat s nyílvesszőt, a királyfik ki is lövik hárman háromfelé, aztán elindultak a lövés irányában. A két idősebb fiúnak jó szerencséje volt, mert azoknak hét nap s hét éjjel sem kellett menni, megtalálták a nyílvesszőjüket, az egyik egy, a másik más király udvarában, leányt is találtak szemrevalót, feleségül is vették, nagy lakodalmat is csaptak, s még tán ma is lakodalmaznak, ha meg nem haltak. Hej, hanem a legkisebb bezzeg szerencsétlen csillag alatt született! Ment, mendegélt erdőkön, mezőkön, folyóvizeken által, de csak nem talált a nyílvesszejére. A hetedik nap már éppen vissza akart fordulni, mikor az Óperenciás tenger partjára ért, s hát mit látnak szemei! A tengernek közepén van egy szép zöld sziget, s annak a szigetnek épp a kellős közepén van az ő nyílvesszeje. Búsult szegény királyfi, tűnődött magában, még a könnye is kicsordult. Hát ő most hogy tudjon odajutni, ahol a nyílvesszeje van? Amint így
tűnődnék magában, csak kiugrik a tengerből egy csúnya varas béka, s kérdi tőle:
– Mi bajod, te királyfi, miért adtad búnak árva fejedet? Ránéz a királyfi:
– Hát te honnét tudod, hogy én királyfi vagyok? Mondja a béka:
– Nemcsak azt tudom, hogy királyfi vagy, hanem azt is tudom, hogy mi a bajod. Ugye, szeretnél átalmenni a szigetre, hogy visszahozzad a nyílvessződet? No, ne búsulj, én átalhozom neked, de csak azzal a feltétellel, ha feleségül veszel engem. Nagyot kacagott a királyfi:
– Mit beszélsz te? Hogy én téged feleségül vegyelek?!
– Hát jól van – mondja a béka -, ne végy feleségül, menj, s keresd tovább a nyílvessződet. Mit gondolt, mit nem a királyfi, azt mondja a békának:
– No, te istennek förtelmes állatja, úgyis el vagyok keseredve, feleségül veszlek. Azzal felült a lovára, maga elé ültette a békát, s indult vele hazafelé az apja udvarába. Útközben elesteledtek egy erdőben, s ott megháltak, de a királyfi csak azt várta, hogy a béka elaludjék, fölkapott a lovára, s úgy otthagyta, mintha ott se lett volna. Vágtatott, mint a szél, a szélnél is sebesebben, s örült, hogy megszabadult ettől a förtelmes állattól. Az ám, ahogy visszanéz véletlenül, mit lát? Ott ül a béka a lovának a farán!
– Ugye, meg akartál szökni tőlem? – mondta a béka. – De megállj, ezt még megkeserülöd! Hej, búnak ereszkedett a szegény királyfi! Mit tudjon csinálni?
Megpróbálta másik éjjel, harmadik éjjel, ha valamiképpen meg tudna szabadulni a békától, de mikor azt hitte, hogy hetvenhét mérföldre van tőle, ahogy hátranézett, ott ült a béka a lovának a farán, s megfenyegette őt másodszor is, harmadszor is:
– Megállj, királyfi, ezt te még megkeserülöd! Mit volt, mit nem tenni, haza kellett vinni a békát. Otthon még mindig lakodalmaztak a bátyjai, folyt a dínomdánom.
Bemegy a palotába, s kérdi tőle az apja, kérdik a bátyjai:
– No, fiú, hoztál-e feleséget, hol van, merre van? Mondja a királyfi nagy búsan:
– Menjetek ki az udvarra, s nézzétek meg! Kimennek mind az udvarra, de ott bizony nem láttak semmiféle asszonyi állatot. Kérdik tőle ismét:
– Hát hol az asszony?
– Itt van ni! – mondja a királyfi. – Ott ül a lovamon.

(folytatjuk)