Esti mese – A teve meg az egér (népmese, Benedek Elek gyűjtése)
ESTI MESE. Egyszer egy teve mit gondolt, mit nem magában, faképnél hagyta a gazdáját, s elindult világgá. Kötőfék volt a fejében, s a kötőfék hosszú szára vonszolódott a földön utána. Meglátja ezt egy kis egerecske, s – hopp! – szájacskájával megfogja a kötőfék szárnak a végét, hirtelen elébe iramodik a tevének, s megy előtte, mintha ő vezetné.
– Na lám – cincogott a kis egér -, micsoda egy erős egér vagyok én!
A teve nem szólott semmit, csak mosolygott magában, s szép csendesen mendegélt a hencegő egerecske után. Az meg csak cincogott tovább:
Szép, szép, ó de szép,
én vezetem a tevét!
Így cincogott, hencegett az egerecske, de egyszerre csak torkán akadt a nóta. Az ám, egy nagy folyó partjára értek: nosza, egerecske, vezesd át ezen a tevét!
– Előre, előre! Mit álldogálsz, hős egér? Vezess át a folyón, hisz csak térdig ér! – szólalt meg a teve.
Felelte az egerecske:
Van eszem, hogy nem teszem,
mély ez a víz énnekem!
– No, mindjárt megmutatom, hogy nem mély – mondotta a teve, s azzal bement a folyóba, megállott a közepén.
Látod-e, te kis egér,
a folyó csak térdig ér!
– Az ám, neked, de nekem! – válaszolt a kis egér.
Ami neked térdig ér,
megfúl abban az egér.
Így cincogott, aztán könyörgésre fogta:
Gyere vissza, végy hátadra,
vígy által a túlsó partra!
– Jól van – mondotta a teve -, általviszlek, de előbb fogadd meg, hogy nem hencegsz többet.
Azt cincogta, nyöszörögte a kis egér:
Esküszóval fogadom,
magam többre nem adom,
mint amennyit ér,
egy kicsi egér.
– Úgy legyen – mondotta a teve, s átvitte a folyón az egerecskét.
