Esti mese – Haragszik-e, gazd’uram? II. rész (székely népmese)

No, éppen jót parancsoltak! A szomszéd gazda éppen akkor szedte le házáról a régi zsindelyt, hogy újjal fedje. A legény is fogja magát, s mind egy szálig leveri a zsindelyt gazdája vadonatúj fedelű házáról.
Hazajönnek a lakodalomból, s kérdi a gazda:
– Hát te, mit csináltál, te?
– Mit csináltam volna, ha azt nem, amit a szomszéd? Talán bizony haragszik, gazduram?
– Dehogy haragszom, dehogy haragszom, eszem ágában sincs – feleli a gazda.
Aj, mérgelődött a gazda magában, nem tudta, mit csináljon ezzel a bolond legénnyel. Este összebeszélt a feleségével, hogy adjanak valami olyan dolgot, amit nem tud elvégezni, s aztán kergessék el. Mindjárt be is hívatja a legényt, s azt mondja neki:
– Hallod-e, reggelre olyan ösvényt csinálj a házam ajtajától a pajtáig, hogy egyik lábammal keményre, a másikkal lágyra lépjek, különben elkergetlek!
Kimegy a legény, gondol erre is, arra is, egyszer csak bemegy a juhakolba, ott száz juhnak összeköti a lábát, s az egyiket hasra, a másikat hátra fektetve, elkészíti az ösvényt.
Látja reggel a gazda az élő ösvényt, hallja a szörnyű bégetést, rákiált a legényre:
– Mit csináltál megint, te?
– Olyan ösvényt, amilyent gazduram parancsolt – felelt a legény. – Talán bizony haragszik, gazduram?
– Dehogy haragszom, dehogy haragszom, eszembe se jut haragudni!
Azt mondja este az asszony:
– No, hallja-e, csinálnunk kell valamit ezzel a legénnyel, mert ha nem, mindenünkből kiforgat! Reggel felülök a körtefára, kakukkolok, mint egy kakukk, kend pedig hívja be azt a bolondot, s mondja meg neki, hogy kitelt az esztendő, fizesse ki a bérét, hadd menjen innen isten hírével!
Reggel az asszony csakugyan fel is ült a körtefára, s elkezdett kakukkolni. A gazda behívja a legényt, kifizeti a bérét, s azt mondja neki:
– Hallod-e, legény, megszólalt a kakukk, most már mehetsz isten hírével!
Azt mondja erre a legény:
– Hát bizony én el is megyek, gazduram, csak még előbb meg szeretném nézni a kakukkot, mert ilyen madarat még sohasem láttam!
Azzal elmegy a körtefához, s azt olyan istenigazából megrázza, hogy a kakukk egyszeriben leesett az asszony képében. Haj, volt sikoltozás, kiabálás, jajgatás! Az asszony nagyot nyekkent estében. De most már a gazda sem tudta visszatartani a mérgét, s azt mondta:
– No, te ilyen-olyan gazember! A búzámat eladtad, a drága jó kutyámat megfőzted, a házamról a zsindelyt leverted, száz juhomat megnyomorgattad, s most a feleségem háta is odavan, eltakarodj az én életemből!
– Talán bizony haragszik, gazduram? – kérdi a legény.
– Hogyne haragudnék, te istentelen!
– No hát akkor nyújtsa ide az orrahegyit, hadd nyisszentsem le!
Mit volt, mit tenni, odanyújtotta az orrát a gazda.
Azt mondja most a legény:
– No, most, ha azt akarja, hogy elmenjek, adja ide a két bátyám orrahegyit is!
A gazda odaadta, csakhogy megmeneküljön tőle.
Hazament a legkisebb legény nagy vígan a véka pénzzel s a bátyjai orrhegyeivel. Otthon aztán odanyomta mindkettőnek az orravégéhez, s úgy odaforrtak abban a minutumban, mintha le se vágták volna onnét soha. De bezzeg volt öröm, nagy dínom-dánom! Nagy örömükben még a gazda orrát is visszavitték, szépen visszaforrasztották, kibékültek, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.




