Hiányzol, akkor is, ha nem hiányzom neked, talán… nem felejtettelek el. Még egy pillanatra sem.
SZERETET. Nem kell, hogy este legyen. Nem kell, hogy csend legyen. Nem kell, hogy szomorú legyek. Nem kell, hogy bármi is hiányozzon.
Te csak… megjelensz a gondolataimban. Mint egy emlék, ami nem hajlandó múlttá válni. Mint egy visszhang, ami nem halványul el, bármennyire is lüktet bennem az élet.
Mindenhová magammal viszlek. A gondolataimban, a gesztusaimban, a mosolyokban, amiket adok és amiket elrejtek. Az örömökben, a sikerekben, a nyugtalan reggelekben és a fáradt estékben.
Egy részem benned él. Talán mert te voltál az első ember, akinek megengedtem, hogy megérintse a lelkemet anélkül, hogy megvédtem volna magam. Vagy talán azért, mert te maradtál, még akkor is, amikor már nem voltál.
Tudom, talán nem mondok eleget. Talán nem hívlak. Talán nincs bátorságom, vagy nem tudom, hogy van-e jogom megkérdezni, hogy vagy. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdekel. Épp ellenkezőleg… tényleg állandóan rád gondolok. Nem tudom, hogy a szívem miért nem felejt el téged soha. Még csak meg sem próbált, tényleg.
Kérni szeretnék tőled valamit. Nem magamnak, hanem neked.
Vigyázz magadra, kérlek.
Nem tudom, hogy vagy ma. Nem tudom, hogy mosolyogsz-e, vagy a démonaiddal küzdesz. Nem tudom, hogy valaki fogja-e a kezed.
De remélem… remélem mindenemmel… teljes szívemből… remélem, hogy jól vagy.
Nem kell tudnod, hogy mennyire a szívemben hordozlak. De ha valaha is elgondolkozol… igen, őszintén mondom: állandóan rád gondolok.
És soha nem fogom abbahagyni, hogy minden jót kívánjak neked.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
