Láttam a bűnt a gyönyörű szemeidben… és magaménak éreztem…
SZERETET. Először láttalak, és nem tudtam, hogy szeretlek-e… vagy egyszerűen csak aktiválódott a lelkem egy része, amit eddig rejtve tartottam. Nem tettél semmit. Csak néztél. De a szemed mindent elárult – amit rejtegetsz, amit akarsz, amit soha nem mertél hangosan kimondani. És én tudtam. Láttam a bűnt a gyönyörű szemeidben.
Nem ítélkezni volt bűn, hanem érezni. Nem a rosszról szólt, hanem az igazságról. Egy igazságról, amit nem akarnak megosztani. Egy igazságról, ami teljes odaadást követel.
És azóta is hordozom ezt a félelmet, ami annyira emberi – hogy valaki más is haszonélvezője lehet ennek a „bűnnek”.
Mert én megértelek téged a legláthatatlanabb, legrejtettebb részedben. Mert nem csak azt akarom, ami jó benned – azt akarom, ami vad, impulzív, rossz. Mert őszintén… valahányszor meghallom a hangodat, valami rezeg bennem.
Ez egy édes remegés. Ez egy kitörés a valóságból. Az a furcsa kattanás, ami azt súgja, hogy valahol, egy másik életben megtaláltuk egymást, és elvesztettük egymást. És most felismerjük egymást az idő, a világ ellenére.
A hangod olyan, mint egy elektromos vezeték, ami felgyújtja a vágyakat, amikről azt hittem, hogy már elfelejtettem. És nem, nem bírom elviselni a gondolatot, hogy valaki más lehet az, aki a telefonban felsóhajt, aki az éjszaka közepén meghallgatja a nevetésedet, aki megtanít a csendekre.
Talán a legönzőbb módon szeretlek. De ha a bűnöd úgy döntött, hogy megmutatja magát nekem, akkor talán a szíved az enyém lehet.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
