Megtartotta első ülését a Predoiu vezette ideiglenes kormány Romániában

KORMÁNYÜLÉS. Ma megtartotta első ülését az új, Cătălin Predoiu által vezetett ügyvivő kormány, amely a romániai politikai válság egyik mérföldköve. Mihai Constantin kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kabinet célja a magánszektor gazdasági körforgásainak egyensúlyban tartása, biztosítva a pénzügyi piacok, a vállalatok és a civil társadalom stabilitását, és minden román állampolgár érdekeit szolgálva.
A kormány a szerződések által meghatározott keretek között folytatja munkáját, elsődleges feladatának pedig a közszolgáltatások zavartalan és hatékony adminisztrációját tekinti. A január 18-i választások második fordulójának szervezése is folyamatban van, a kormány a korábbi gyakorlatnak megfelelően tervezi az eseményeket.
Bogdan Ivan, az ideiglenes gazdasági miniszter, megerősítette Románia gazdasági stabilitását. Hangsúlyozta, hogy az ország miden tekintetben nyitott a külföldi befektetésekre, és biztonságos, felelősségteljes üzleti környezetben lehet a legjobb jövőtépíteni. Rámutatott, hogy a gazdasági mutatók – például a hitelkamatlábak – a Covid-19 járvány kezdete óta folyamatosan növekednek, ugyanakkor bízik abban, hogy az ország a május 18-i második kör után stabil kormányzati helyzettel és gazdasági növekedéssel fog továbblépni. Emellett hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásáért, és az uniós források elvesztésével kapcsolatos híreszteléseket figyelmen kívül hagyva biztosítja, hogy a folyamat zavartalanul haladjon.
Az igazságügy képviseletében Radu Marinescu hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatásnak politikamentesnek kell maradnia, kizárólag a jogszerűség, a jogállamiság és az európai értékek szerint működhet. Kitért arra, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetben van, ugyanakkor a politikai fényben feltűnő elnökjelöltek és választási kampányok nem szabad, hogy beavatkozzanak az igazságszolgáltatás függetlenségébe.
Marcel Ciolacu, a volt miniszterelnök végleges lemondásáról a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége döntött, mivel a koalíció nem tudta elérni a kitűzött célokat és eredményeket. Az ország azonban a stabilizáció útjára lépett, és a következő időszakban a kormányzás feladatait bölcsen, kiegyensúlyozottan kell végrehajtania – hangsúlyozta a politikus.