Miért nem jelenik meg a telefon az álmainkban? – A modern kor egyik legfurcsább jelensége
TUDTAD-E? Bár ébren szinte össze vagyunk nőve a telefonunkkal, az álmainkban mégis szinte teljesen eltűnik. Kutatások szerint az emberek nagyjából 80%-a soha vagy csak nagyon ritkán álmodik telefonnal, nem csörög, nem görgetünk, nem fotózunk, sőt sokszor még akkor sincs nálunk, amikor a valóságban biztosan előkapnánk. De vajon miért nem jelenik meg ez a modern eszköz az álomvilágban? A válaszok meglepően logikusak, és egy kicsit talán ijesztőek is.
Az egyik legfontosabb ok, hogy az álmok az agyunk ősi, evolúciós területeihez kötődnek, amelyek sokkal inkább foglalkoznak a kapcsolatokkal, félelmekkel, érzelmekkel és helyzetekkel, mint bármilyen tárggyal. A telefon túlságosan új szereplő ahhoz, hogy az álmaink szimbólumkészletébe beépüljön, az agy egyszerűen nem tekinti érzelmileg fontos elemnek, hanem csak közvetítő eszköznek. Éppen ezért az álmaink a kommunikáció élményét, a beszélgetésben kiváltott érzést dolgozzák fel, nem magát a mobilt.
Az is gyakori jelenség, hogy az álmokból teljesen hiányoznak a mai világ precíz technológiai tárgyai. A telefon használata rengeteg apró vizuális részletet igényel, ikonokat, szövegeket, menüket, a REM fázisban azonban az agy vizuális rendszere egyszerűen nem működik olyan pontosan, hogy ezeket újraalkossa. Ezért fordul elő, hogy ha mégis megjelenik a telefon, akkor olvashatatlan, furcsán működik, vagy teljesen irreális funkciói vannak. A legérdekesebb mégis az, hogy az álmok lényegében nem foglalkoznak a tárgyakkal önmagukban. Amit megőriznek, az az érzés: kivel beszéltünk, mit éreztünk, milyen helyzetben voltunk. A telefon tárgyként nem fontos, csak az, amit képvisel. Az álomvilág pedig takarékoskodik az energiával csak a valódi érzelmi tartalom marad meg.
Összességében tehát nem azért nem jelenik meg a telefon az álmainkban, mert nem használjuk eleget, hanem mert a tudattalan számára egyszerűen nincs jelentősége. Az érzéseinket dolgozza fel, nem a képernyő pixeleit. A telefon az álmainkban szimbolikusan „feleslegessé” válik, mi pedig észre sem vesszük, milyen érdekes kép él rólunk a saját agyunk mélyén.
