Ne kapcsold le a villanyt, ha harag van a házban
SZERETET. Ne kapcsold le a villanyt, ha még mindig harag van a házban! Ez annak a jele, hogy feladtad. Ez az a csendes gesztus, de fájdalmasabb, mint ezer kemény szó. Mert amikor valaki lekapcsolja a villanyt, mielőtt a haragot lekapcsolná, az olyan, mintha azt mondaná: „Nem érdekel már, hagyjatok a sötétben a bánatomban”.
Egy olyan otthonban, ahol szeretet van, még a veszekedéseket is óvatosan kell kezelni. Nem pedig ajtócsapkodással. Nem forgatott szemekkel és a szív helyett a telefon képernyőjére szegezett tekintetekkel. Nem színpadias távozással és nyomasztó csenddel. A szerelem nem csak virág és simogatás, hanem az a képesség, hogy akkor is maradj, amikor legszívesebben elfutnál.
Nyugodt hanggal oltja ki a haragot, még akkor is, ha belül reszketsz. Egy pillantással, amely nem vádol, hanem keres. Egy érintéssel, ami azt mondja: „Nem akarok győzni, nem akarlak elveszíteni”. Olyan csenddel, ami nem szemrehányást, hanem megértést jelent.
Könnyű lekapcsolni a villanyt, és hátat fordítani az ágynak. De nehéz megfordulni és azt mondani: „Ne hagyjuk, hogy az éjszaka növelje a távolságot”. És ebben rejlik a szeretet ereje – azokban a pillanatokban, amikor úgy döntesz, hogy nem védekezel, hanem megnyílsz. Nem hibáztatni, hanem kinyújtani a kezünket. Nem eloltani a villanykörtét, hanem meggyújtani a remény szikráját.
Mert a megoldatlanul hagyott bosszúságok nem múlnak el egyik napról a másikra. Beszivárognak a falakba, a lélegzetvételekbe, a következő nap csendjébe. És idővel szokássá válnak. Így halnak meg a kapcsolatok: nem a veszekedésekben, hanem a kibékülés hiányában. Sötét szobákban, két különböző ritmusban dobogó szívvel egy fedél alatt.
Tehát ha legközelebb vitatkozol a pasiddal, ne kapcsold le a villanyt. Hagyd, hogy égjen, annak jeléül, hogy még mindig törődsz vele. Ne feküdj le dühösen. És ha valamit ki kell kapcsolnod… kapcsold ki a büszkeséget, a haragot, a meggondolatlan szavakat. Aztán, amikor a csend lecsillapodik, és a béke visszatér köztetek, annak jeleként, hogy a szeretet még mindig létezik, kapcsold le a lámpát. De csak akkor, ha tudja, hogy holnap reggel TE még mindig ott leszel. Ugyanazzal a lélekkel. Ugyanazzal a szeretettel. Azzal a csendes ígérettel. A szerelmedért érdemes küzdeni , még akkor is, ha fáj.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
