Nem, nem érted tettem… vagy talán mégis
SZERELEM. Kezdetben hazudtam magamnak. Vagy talán tényleg azt hittem. hogy érted teszem. Hogy ez rólad szól. Rólunk. Egy történetről, aminek nem volt ideje, de intenzíven égett. Úgy kapaszkodtam ebbe a gondolatba, mint egy mentőkötélbe. És szívemet, türelmemet, idegemet és életemet beleadtam mindenbe, ami rólad szól. De egy ponton valami megváltozott. Nem tudom pontosan mikor. Nem tudom, hogy egyetlen pillanat volt-e, vagy pillanatok sorozata. Egyszerűen csak elkezdtem magamért tenni. Talán önző módon. Kétségbeesésből. Azért, hogy ne veszítsem el magam teljesen. Hogy legyen valami, bármi, ami emlékeztet arra, hogy ki vagyok… amikor nem te vagyok.
Talán megbántad. Talán nem. Vagy talán a megbánás kölcsönös, de néma. De ne mondd ki. Ne mondj többet. Így lesz a legjobb. Úgyis tudtam, hogy hova fogok jutni. Nem voltam olyan naiv. Tudtam, hogy nem jutok ki könnyen. Vagy egyáltalán nem. De bejutottam. És maradtam. Érzelmi blokk? Mérgező kötődés? Talán. De nem bántam meg. Mert volt szerencsém – igen, pontosan így van, ez a nagy szó – szeretni téged. Szeretni valakit, aki nem tartozik hozzád, talán soha nem is tartozott hozzád, édes kínszenvedés. Egyfajta keserű luxus, amit az élet nem ad kétszer.
Most mi lesz? Most ülök. Hallgatok! Figyelek. És örülök, tényleg, ha boldog vagy. Ha nevetsz. Ha nem hordozod a félelmeket, amiket én tápláltam a szívedben, talán akaratlanul is. Jól vagy? Az jó. És tudod mit? Néha… az az intenzíven megélt 5 perc, amikor a lélegzeted a szádban van, és a szíved a mellkasodban robban, többet ér, mint egy biztonságban megélt élet. Vagy kettőt. Vagy bármelyik kettő.
Szóval mosolyogj. Nem miattam. Neked. Vagy, ha őszinte akarsz lenni, talán egy kicsit nekem is. Értünk. Arra, amik voltunk, és amik talán sosem lettünk. Vagy talán arra, amit sosem fejeztünk be… vagy sosem fogunk…
Igen… még mindig szeretlek. De semmi baj. Elmúlik. Vagy nem. De nem is számít. A szeretet már nem a befogadásról szól. Csak arról szól, hogy tudod, hogy éreztél valamit, ami annyira eleven, hogy nem tudod elfelejteni. És nem is tudod.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
