Nem tudom, mit akarsz az életemben… vagy…?
SZERETET. Ma mondtam, hogy szeretlek. Talán mert érzem. Talán mert te mondtad nekem. Vagy talán csak azért, mert nem tudom abbahagyni a mondogatást.
Van köztünk valami, amit nem lehet szavakba önteni. Egyfajta régi felismerés, mintha egy másik életünkből ismernénk egymást, de csak most találtunk egymásra. Talán a véletlen okozhatta, hogy lépteink összekeveredtek, de a szív… a szív már régen tudta az utat.
Nem tudom, mit keresel az életemben. Vagy talán én sem tudom, mit keresek a tiédben. De van egy olyan érzésem, hogy nem rossz ajtón jöttél be. És én sem. Van egyfajta „otthon” a szemedben. És, Istenem, milyen ritkán érzi ezt az ember.
A semmiből bukkansz fel, de mintha mindig is ott lettél volna. Nem volt tervezve, nem is volt hivatás. Csak egy jelenlét. Egy jelenlét, ami egyszerre nyugtatott és zavart meg.
Vannak napok, amikor nem tudom, hogy maradni akarok-e. És éjszakák, amikor tudom, hogy nem tudok elmenni. Mert, a fenébe is… talán beléd szerettem. Vagy talán én szeretlek téged. Vagy talán… valami, amit nem lehet megnevezni. És nem is kell.
Mert, tudod, ez a szerelem nem szorul magyarázatra. Csak léteznie kell. Hogy égjen. Hogy átölelje mindazt, amik vagyunk, és mindazt, amit sosem fogunk megérteni.
És ha holnap már nem is tudjuk, hogy mik vagyunk, ma már biztosan tudom: szeretlek. Nem azért, mert muszáj. Nem azért, mert megtehetem. Hanem mert… te vagy az.
És még valamit tudok… Meggyőződésem, hogy egy nap rájövünk, miért találkoztunk. Hamarosan.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
