Nem vagy vesztes, ha elesel. Akkor vagy vesztes, ha feladod.
ÉLET. Mindannyian elbukunk. Homlokunkkal a földhöz, térdünkkel a földhöz verve, lelkünkkel az öklünkben. Térdünket felhúzva, lelkünk megrepedt, szemünk üres. Ott álltunk a mocsárban, amikor úgy tűnt, a világ átfolyik rajtunk, nem pedig elhalad mellettünk. Fogainkkal haraptuk a földet, és megesküdtünk, hogy többé nem fogunk. Hogy nem tudunk. Néha már azt sem tudjuk, miért keltünk fel utoljára. Máskor szégyelljük bevallani, mennyire fájnak a sebeink.
De az igazság egyszerű: nem vagy legyőzött, ha elesel.
Az élet ezerszer is ledönthet a földre. Átmászhatsz olyan napokon, amikor még a lélegzetvétel is lehetetlen erőfeszítésnek tűnik. Lehetsz könnyes szemű, a hangod rekedt a fájdalom néma kiáltásától, és mégsem vagy legyőzött. Elesni emberi dolog. Az élet nem emel fel, az élet szomjasan csap le rád. És ezt többször is megteszi. Egészen addig, amíg elfelejted, hogy ki vagy. Amíg elgondolkodsz, hogy miért álltál fel legutóbb, ha újra a földön vagy.
Mert nem a fájdalom győz le, hanem az elengedés.
Az a pillanat, amikor azt mondod: „Nem bírom tovább”, és tényleg elhiszed… Ez a veszélyes pillanat. Nem az, amikor a padlón vagy, hanem amikor úgy döntesz, hogy ott maradsz. Amikor bezárod a reményt a sarokba, és hagyod meghalni. Amikor eltemeted a reményt, és túl nagy meggyőződéssel a hangodban azt mondod: „MENJ”. Nem akkor, amikor elesel – hanem amikor úgy döntesz, hogy nem éri meg.
És igen, néha nincs energiád, nincs kedved, nincsenek álmaid. Csak egy zsibbadtság, ahol minden értelmetlennek tűnik. De még ilyenkor is van valahol benned egy szikra. Nincs fény. Nincs tűz. Csak egy aprócska pislákolás, ami azt kiáltja: „Még nem végeztél. Valahol mélyen, valahol mélyen ott pislákol egy parázsló pislákolás. Nem látod, de ott van. Nincs láng, nincs szél. Ez az az idegesítő kis hang, ami azt suttogja: „Kelj fel, még egyszer.”
Állj fel. Nem ma, nem most, de kelj fel. Még egyszer. És még egyszer. Nem a világért. Nem a tapsért. Hanem magadért. Mert TE megérdemled.
Csak akkor veszítesz, ha úgy döntesz, hogy feladod. Ha még lélegzel, akkor még mindig harcolsz. A többi csak háttérzaj. a feladás az egyetlen ellenség, aki számít. A bukások? Csak gyakorlás.
