Ritka szívek, gyakori hibák
ÉLET. Vannak emberek, akik nem csak úgy belebotlanak az életedbe. Úgy tűnik, mintha egy párhuzamos világból érkeznének, akiket azért küldtek, hogy úgy érintsék meg a lelkedet, ahogy senki más nem tudja. És ha egyszer elveszíted őket… rájössz, hogy nem lehet mindet megtalálni, és biztosan nem lehet őket pótolni.
Rohanó időben élünk, ahol azt mondják, hogy felejts, lépj tovább, mintha minden újrahasznosítható lenne. De nem minden találkozás múlandó. Vannak, amelyek gyökerek.
Olyan kötelékek, amelyek mélyen belevájnak abba, aki vagy, és amikor elszakadnak, üres helyeket hagynak maguk után, amelyeket senki más nem tud betölteni.
Van, amikor éppen azt a személyt bántjuk meg, aki a legőszintébben szeretett minket. Nem azért, mert akartuk, hanem mert azt hittük, hogy a szeretetük mindig ott lesz, feltétel nélkül.
De még a legtürelmesebbek is elfáradnak. Még a legjobbak is elmennek… csendben, szemrehányás nélkül. És akkor a csendjük a mi sajnálatunk visszhangjává válik.
Úgy keressük őket, hogy észre sem vesszük – abban, ahogyan valaki nevet, abban az energiában, amit valakinek a jelenléte ad -, de minden alkalommal hiányozni fog az a „valami”, ami csak nekik volt.
Soha ne becsülj alá egy olyan lelket, aki mindent adott neked. Vigyázz, hogyan beszélsz, hogyan válaszolsz, hogyan hallgatsz. Mondj gyakrabban „köszönetet”. És „bocsáss meg”, ha tévedtél.
Mert azokat az embereket, akik fényt hoznak az életedbe, a legkönnyebb figyelmen kívül hagyni… amíg a fény el nem halványul. És a sötétségben túl későn tanulod meg, hogy vannak emberek, akik soha nem térnek vissza.
Légy óvatos, hogy kinek fordítasz hátat. Lehet, hogy soha többé nem találkozol olyan szívvel, amelyik ilyen tisztán dobogott érted.
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
