Utánad… csak csend maradt
SZERELEM. Vannak emberek, akik úgy lépnek be az életedbe, mint a szellő – gyengéden, csendesen, mély nyomot hagyva. És vannak mások… a ritkák. Akik úgy jönnek, mint a vihar. Fénnyel, káosszal, csenddel és mennydörgéssel. Nem kérnek engedélyt, nem kérdezik meg, hogy ez a megfelelő pillanat-e – csak megjelennek, és egy pillanat alatt minden megváltozik.
Te is ilyen voltál.
Megjelentél a tiszta, de üres égbolton, és magaddal hoztad mindazt, ami hiányzott: érzelmeket, nyugtalanságot, melegséget, életet. Te voltál az eső, ami elmosta a múlt porát, és a szél, ami ledöntötte a falakat, amiket biztonságosnak hittem. Te voltál a fény, ami megmutatta, ki vagyok, de te voltál az árnyék is, ami megmutatta, milyen mélyen tudok szeretni.
Egy ideig te voltál MINDEN. Minden reggelnek a te ízed volt, minden este veled kezdődött és végződött. Megszoktam, hogy a te jelenlétedben lélegezzek. De a viharok, bármennyire is gyönyörűek, nem tartanak örökké. Olyan gyorsan elhalványulnak, ahogy jöttek, és csak a szív érti meg a csendet, amit maguk után hagynak.
Amikor elmentél, furcsa nyugalom maradt – a vihar utáni csend. Egy csend, amely nem gyógyít, csak emlékeztet. Néha úgy sétálok benne, mintha egy üres városban járnék, keresve a lépteid visszhangját, a hangodat, mindazt, amik voltunk. És néha azt hiszem, újra hallom az esőt attól a naptól, amikor találkoztunk, de csak a vágyakozás tudja ugyanúgy hangzani.
Azt mondják, hogy minden vihar után kisüt a nap.
De vajon az én napom még tudja-e a visszautat?
Mert azóta az égen mindig tiszta, de már nem ragyog.
Béke van, de ez a béke nem melegít.
Talán csak azért jöttél, hogy megtanítsd nekem, hogy az igazi szerelem nem a megtartásról szól, hanem az érzésről. Talán a te feladatod az volt, hogy megmutasd, hogyan gyújtsak tüzet a lelkemben, még akkor is, ha utána te voltál az, aki eloltotta. És talán egy nap, amikor a felhők újra táncolnak a lelkem felett, meg fogom érteni, hogy a viharok soha nem múlnak el teljesen – csak egy időre visszavonulnak, hogy az ég lélegezzen.
Addig is a horizontra nézek, és csendben kérdezem magamtól:
MIKOR TÉR VISSZA A NAP AZ ÉLETEMBE? VAGY… VALÓBAN VISSZATÉR VALAHA?
Szerző: Cătă Pop
Eredeti román nyelvű írásait itt olvashatod.
