XIV. Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutató – Erdélyi előválogató 2025

TEHETSÉGKUTATÓ. XIV. Dunán innen, Tiszán túl címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági seregszemlét hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.
A verseny középpontjában a népi műfajok állnak. Négy kategóriában:
népmese
népzene
népdal
néptánc
Két korcsoportban lehet jelentkezni:
I. korcsoport: 6-tól – 12 évig.
II. korcsoport: 13-tól – 18 évig.
A vegyes korosztályú csoportok a létszám aránya szerint lesznek besorolva I. vagy II. korcsoportba.
A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet, népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.
A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezi meg a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület. Ezekről kategóriánként egy-egy versenyző juthat tovább a döntőbe.
ERDÉLYI ELŐVÁLOGATÓ: 2025. május 25., vasárnap 10:00 óra, Szováta, Domokos Kázmér Művelődési Ház
JELENTKEZÉSI ŰRLAP: https://tehetsegkutato.magyarkozossegek.org/registration/…
Jelentkezési határidő az erdélyi előválogatóra: 2025. május 18.
Kárpát-medencei döntő: 2025. június 28., Miskolc
A tehetségkutató fővédnöke:
Sebestyén Márta, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas népdalénekes, előadóművész
Szervező:
Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület
Sirülők Néptáncegyüttes
Támogatók:
Szováta Önkormányzata
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Csoóri Sándor Alap
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
*📸 Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja Kevesebb jelenjen meg
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ultimele articole

Articole Similare