Esti mese – Két jó testvér
MESE. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rengeteg őserdő. Ennek a rengeteg őserdőnek a közepén, egy tisztáson állott egy kis házikó.
A nádfödelű házikó előtt egy kis kertecske volt. Volt ott minden, de mindenféle. Pihés kis kacsa, gágogó libácska, kotkodáló tyúkocska, csipegő csibécske. Aztán volt ott rezeda, ibolya, szegfű. Ez a sok minden azé az áldott két jó testvéré volt, kik benn laktak a nádfödeles kunyhóban, a csibés, kacsás, rezedás kertben. Egy fiú meg egy leány. Bandi meg Ilonka. Úgy szerették egymást, mint a galamb a búzát.
Ilonka sokat dolgozott a házban, a kertben. Locsolgatta a virágait, illatos füvekkel kezéből etette a libácskát, főzött, sütött, kapált, gyomlált, varrt, takarított.
Bandi naphosszant friss fűágyon hevert, összehúzva vékony lábacskáit. Szegény Bandi sovány, nyomorék legényke volt s Ilonka segítsége nélkűl még vánszorogni se tudott. Ha megmozdúlt, fájt minden tagocskája, de legjobban a szive fájt, mert örökké látnia kellett, hogy dolgozik testvére naphosszant csakhogy neki mindene meglegyen.
Csak láttátok volna: hogyan vezetgette tulipános kis kertében beteg testvérkéjét az az áldott leány; hogyan etette, itatta, csöppenként csurrantva szájába a jó csibehús levest. Szegény, szegény kis Bandi keservesen sírt, zokogott. Szeretett volna úgy dolgozni, futkosni, mint Ilonka.
Egyszer csúnya, barátságtalan idő volt odakünn. Betették a pirinkó sárga ajtót, ablakot s összehúzódtak a sarokban. Ilonka gyöngéden simogatta Bandi kezét. Bandi félt a vihar zúgásától s Ilonka szép tündérmesébe kezdett édes, szelid hangon. Kip! Kop! Kipi! Kop! hallatszott egyszerre a csepp ajtón kivűlről. – Szabad! – kiáltotta Bandi belűlről.
– Tessék beljebb kerűlni! – szólt Ilonka.
Szép fiatal lányka lépett be, kopottan, átázva.
– Csak egy kis helyet kérek éjszakára, hol meghúzhatom magam ebben a rossz időben! – kérte Bandit meg Ilonkát csodálatosan csengő hangon s Ilonka barátságosan megcsókolta a jövevényt.
– Csak jőjjön be, jőjjön! Mi szeretjük a kedves vendégeket. Itt alszik majd az én ágyacskámban. Nézze milyen illatos, ma szedtem rá friss leveleket; én elférek a sarokban; aztán vacsorázzék velünk, szivesen látjuk!
A vendég megörűlt, levetette kendőjét. Én Istenem! Ilonka nem győzte bámulni aranyfényes selyem haját, virágarczát. A vendég aztán leült egy kis nádszékre, a mit Bandi font, figyelmesen nézte: mily ügyesen sürög-forog Ilonka. A vacsorából Ilonkának semmi sem jutott. Bandi megkapta a maga részét, a vendég az Ilonkáét fogyasztotta el jóízűen. Ilonka azt mondta, hogy az ő vacsorája a tűzhelyen van. Ki is ment, de nem evett, mert nem volt mit.
Vacsora után hamar lenyugodtak. Ilonka egy kis sarokban békésen szendergett. Egyszerre csak kinyitotta a szemét, a szobában aranyos-kék világosság ragyogott s előtte fénykörben, aranyhajjal, hófehér ruhában a vendég lebegett:
– Én a testvéri szeretet tündére vagyok! Itt nálad jó helyen járok, kis Ilonka. Mondd, mit óhajtasz? Egy kivánságodat teljesítem!
– Kedves jó tündér! – szólt szeliden Ilonka – adj, oh adj Bandi öcsémnek holtig tartó jó egészséget, boldogságot, vidámságot. Én meg vagyok elégedve sorsommal.
A tündér csókot lehelt a lányka fehér homlokára, mire az újra édesdeden elaludt.
Majd Bandi ébredt fel. Látta a csudálatos, rezgő, aranyos világosságot a szegény kis szobában s az aranyhajú, fehér ruhás, zengő hangú tündér ott állott előtte:
– Szegény jó kis Bandi! – szólt hozzá nyájasan – én a testvéri szeretet tündére vagyok. Egy kivánságodat teljesítem. Kérj valamit tőlem.
– Tündér, angyal, vagy bárki légy! – szólt gyorsan, boldog mosolylyal a kis fiú – nincs más gondolatom, más óhajtásom, csak egy. Én már eléldegélek igy, a mint vagyok; de adj! oh adj Ilonkának holtig tartó egészséget, boldogságot, vidámságot. Ha én már nem is leszek többé, ne lásson ő hibát semmiben!
– Óhajtásod teljesűl! – mondá sugárzó arczczal a tündér. – Ki testvérét igazán szereti, az bízvást remélheti a jó Isten áldását. Ti megérdemlitek boldogságtokat… szólt s eltünt a csendes hajlékból.
Reggel, mikor Ilonka dalolva, jó kedvvel bújt elő a szűk sarokból: a konyhából kész párolgó reggelivel jött befelé Bandi mankó nélkűl, vidáman, piros arczczal.
Ujjongva borúltak egymás karjaiba s örömkönnyek közt áldották a testvéri szeretet tündérét, ki teljesítette mindkettőjük kivánságát.
