Esti mese – A soknevű királyfi I. rész (népmese, Benedek Elek gyűjtése)
Hej, megszégyelli magát a királyfi erősen, nem is mert hazamenni az ő országába, ott maradt a királykisasszony országában, szállást vett a város végén egy vendégfogadóban, s onnét négy álló hétig ki sem mozdult. Gondolkozott éjjel-nappal, törte a fejét, mit csináljon: szerette volna visszafizetni a királynak a csúfságot. Egyszer aztán mit gondolt, mit nem, felöltözött borbélylegénynek, s ment egyenest a király palotája elé. Be akar menni az első kapun, de a kapus megállítja:
– Hé, atyafi, megállj! Hogy hívnak?!
– Engem Pálinkának – felelt a királyfi.
– Ej, ilyen-olyan, adta, eltakarodj innét! – mordult rá a kapus.
Elódalog a királyfi, megy a második kapuhoz, de ott is megállítja a kapus:
– Mit akarsz?! Hogy hívnak?!
– Ilyesvalaminek – felelt a királyfi.
– No, még ilyesvalami nevet nem hallottam – mondotta a kapus. – Jó lesz, ha elkotródol, mert látom, hogy nem jóban jársz!
Elkotródik a királyfi, de a harmadik kapunál is szerencsét próbál. Kérdi a kapus:
– Hogy hívnak?
– Engem Négyhételőttnek!
– No – mondta a kapus -, ilyesvalami nevet sem ezelőtt nem hallottam, sem ezután nem hallok többet! Mit akarsz? Mi a mesterséged?
– Borbélylegény vagyok. Szeretném megberetválni a királyt. Tudom, hogy még úgy senki meg nem beretválta. Megemlegetné halála napjáig.
– Hát ha olyan híres borbély vagy, akkor csak eredj be isten hírével, jó kenyered lesz a királynál.
Bemegy a királyfi, de nem ment egyenest a királyhoz, hanem először befordult a konyhára. Kérdi a szakácsné:
– Kit keres maga, lelkem? Mi a neve?
– Macska az én nevem, kincsem, szakácsné.
– Ó, hogy a macska rúgja meg, de különös neve van!
– Itthon van-e a királykisasszony?
– Ittnon biz a, lelkem, ki sem mozdul a szobájából, sír éjjel-nappal.
– Ugyan mért sír?
– Mert nem adták ahhoz a királyfihoz, aki itt járt négy hét előtt.
– No, én éppen attól a királyfitól jövök. Levelet hoztam a királykisasszonynak. Tudom, megvigasztalódik, ha elolvassa.
– Csak vigye, lelkem, vigye!
Megmutatta, hogy merre menjen, de a királyfi visszafordult az ajtóból.
– Hallja, kincsem, szakácsné, mi lesz vacsorára? Majd visszajövök.
– Túrós rétes, lelkem. Csak jöjjön, jó szívvel várom!
Azzal elment a királyfi, keresztül sompolygott vagy huszonnégy szobán, úgy talált a királykisasszony szobájára. Hát csakugyan igaza volt a szakácsnénak, most is sírt a királykisasszony, vörös volt a szeme a sok sírástól.
– Jó napot, szomorú királykisasszony! – köszöntötte a királyfi.
(folytatjuk)
