Estin mese – A rest leány I. rész (népmese)
ESTI MESE. Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény özvegyasszony. S annak volt egy erőst rest leánya. Az a világon nem dolgozott sose semmit. Hiába mondta neki az anyja, hogy édes fiam, ülj le, fonjál, seperd ki a házat, az rá se hederített.
Hát egyszer, hogy, hogy nem, mégis arra vetődött egy legény.
– Hallod-e, te Kati, én feleségül veszlek – mondta a legény -, de nekem aztán ügyes legyél!
– Jaj, de milyen ügyes leszek, csak egyszer vegyen már el valaki feleségül!
A legény el is vette. Meglett a lakodalom. Elvitte a legény a leányt magához, de biz az ott se dolgozott a világon semmit. Reggeltől estig csak az ágyon heverészett. Ami szennyese volt, azt mindig behajította a kemencébe, s elégette ahelyett, hogy kimosta volna. Egymás után így szedegette ki a ládából a tisztát, amit még az anyja készített be neki, de biza egyszer a ládából is elfogyott a tiszta ruha. Akkor azt mondta az urának:
– Nézd csak, szaladj el az édesanyámhoz, s kérjél tőle egy inget, mert immár nincsen ingem!
– Hát hol vannak az ingeid?
– Tudod, nincsen elég víz a kútban, s nem tudom kimosni őket – felelte az asszony.
Hát jól van, elment a legény, de szégyellte megmondani az anyósának, hogy a leányának nincs tiszta inge. Beszélgettek, beszélgettek, s hogy, hogy nem, az anyósa adott neki egy fehér ludat.
Befogta a fiatalember a ludat a hóna alá, s vitte haza a menyecskének.
A menyecske már messziről várta, hogy hozza-e a fehér inget, mert csak az az egy inge volt, ami éppen rajta volt. Mikor meglátta a fehér ludat, távolról azt hitte, a fehér inget hozza az ura neki, s ő biza levetkezett tiszta csóréra, s ami rajta volt, behajigálta a kemencébe, s elégette.
Hazaért az ura, s kérdezte:
– Te mért vagy csórén?
– Hát hozod nekem a tiszta inget, ugye?
– Én biza nem hozom – mondta az ember. – Ludat hoztam. Mért nem mostad ki az ingedet, s hol a többi szennyes?
– Hát, tudod-e, elégettem kicsidenként.
– A teremtésedet! – szidta az ura. – Holnap anyádéknál búcsú lesz, mibe mész el?
– Mindegy most már, ahogy történt, úgy történt, mit csináljak – mondta erre az asszony.
De a fiatalember gondolta magában, megállj, mert én megtanítalak téged ügyeskedni. Azzal belevarrta a feleségét egy zsákba, bekötötte jól a zsákot, s feltette a szekér derekára. Hajtotta a lovat, mentek az anyósáékhoz a búcsúba. Ahogy mentek, mentek, kiértek a falu végére, s ott úgy tett az ember, mintha találkozott volna valakivel.
– Jó napot!
– Adjon isten kendnek is! Hát kend hova megy?
– Én biz a búcsúra – válaszolt saját magának az ember, majd megkérdezte:
– Hát kend hova?
– Hát én – változtatta el a hangját – csak így gyalogolok. Mit visz abban a zsákban?
– Ó, abban biza majdnem semmit.
Az embernél volt egy bot, s azzal, mintha az idegen tenné, amúgy istenesen ráhúzott a zsákra, de a menyecske mozdulni se mert, úgy szégyellte magát.
(folytatjuk)
