Fedezd fel a művészet világát!- Nyitott kapuk hete a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen

ESEMÉNY. Február 24. és március 2. között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idén is megrendezi a Nyitott kapuk eseménysorozatát, amely ezúttal számos izgalmas előadást, beszélgetést és találkozási lehetőséget kínál a művészetek iránt érdeklődők számára.
A rendezvénysorozat február 24-én 13 órakor veszi kezdetét egy előadással, amelyet a film, fotó és média szakos diákok részvételével szerveznek. Az előadás témája „A tények megjelenítése a fotográfia médiuma segítségével – megrendezett és manipulált képek”, melyet Jakab Tibor irányító tanár vezet az intézmény főépületének 42-es számú termében. Ugyanaznap 18 órától a harmadéves színész szakos hallgatók adnak elő részletet a „Salemi boszorkányok” című műből a 39-es teremben.
A hét további programjai között előadások, filmvetítések, bábszínészhallgatók kézgyakorlatai, zenész hallgatók énekes produkciói, színházi audio-vizuális kísérletek és látványtervezői kiállítások is szerepelnek. A részletes program megtekinthető a szini.ro oldalon és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösségi média-felületein.
A Nyitott kapuk eseményeire minden érdeklődőt szeretettel várnak, különösen azokat, akik pályaválasztás előtt állnak, érdeklődnek a művészet titkai iránt, vagy kíváncsiak arra, mi zajlik a színfalak mögött. Az események helyszínei a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utcai főépülete, a Pálffy-ház, valamint a Levél utcában található Stúdió 2.1 lesznek. Fedezd fel a művészet varázslatos világát Marosvásárhelyen!