Megérkezett a környezetvédelmi engedély két jelentős beruházásra Marosvásárhelyen!

BERUHÁZÁS. Soós Zoltán, polgármester örömmel jelenthette be, hogy Marosvásárhelyen két kulcsfontosságú projekt számára megkapták az Országos Környezetvédelmi Ügynökségtől a szükséges környezetvédelmi engedélyt, amely lehetővé teszi a munkálatok megkezdését.

Az első projekt a Cuza Voda utcai parkolóház építése, amely a Park Hotel mögött található. A kivitelezéshez szükséges dokumentációt 2024 májusában nyújtottuk be, az engedélyt pedig január végén adták ki, így a projekt immár hivatalosan is elindulhat.

A második beruházás a Hadsereg piac új épületének megvalósítása. Ennek a projektnek a dokumentációját 2024 augusztusában nyújtottuk be, és ma megkaptuk az engedélyt, ami lehetőséget teremt a kivitelezés megkezdésére.

Mindkét beruházás azonnali lépéseket igényel a kivitelezéshez, és ezáltal hozzájárul a város infrastrukturális fejlesztéséhez. Ezen kívül várjuk a környezetvédelmi engedélyt az Egyesülés negyedben tervezett infrastrukturális korszerűsítésre, amely három szakaszban valósul meg, érintve a Szabadi út, Hints Ottó utca, Remeteszegi út és más fontos utcákat.

A környezeti hatásvizsgálatról szóló jelentést már benyújtottuk, és a nyilvános vitára 2025. március 3-án, 16:00 órakor kerül sor a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban (Győzelem tér 3., 45. terem).

Bízunk benne, hogy az állami intézmények támogatni fogják a polgármesteri hivatal projekteit, hiszen ezek a fejlesztések közvetlen hatással vannak a közösség életminőségére és a város fejlődésére. A lakosok számára biztosítva lesz a kényelmesebb, biztonságosabb és modernebb életkörnyezet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ultimele articole

Articole Similare